Hírlevél

Hírekhírekvissza az előző oldalranyomtatás

Tájékoztatás az 3. pályázati kiírás keretében beérkezett pályázatok értékelésének menetéről

A Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 3. pályázati kiírása keretében 8 millió euró ENPI közösségi forrásra lehetett pályázni 2012. január 31-ig. A felhívásra összesen 271 pályázatot nyújtottak be.

A pályázatértékelés első fázisában a Közös Technikai Titkárság végzi a pályázatok formai és jogosultsági értékelését.

Prioritásonként Projekt Kiválasztó Bizottságok kerülnek felállításra. A Projekt Kiválasztó Bizottságok 1. ülésére 2012. június 14-én került sor Budapesten, ahol – a bontási ülés, valamint a formai és jogosultsági ellenőrzés eredményeinek alapján – megvitatták az egyes pályázatokat, és javaslatot tettek a pályázat további szakmai értékelésére vagy elutasítására és kizárására az értékelési folyamat következő szakaszából. A Közös Irányító Hatóság általi elfogadást követően a további szakmai értékelésre javasolt, illetve a kizárásra javasolt pályázatok listája a Közös Monitoring Bizottság elé került jóváhagyásra.

A formai-jogosultsági ellenőrzés lezárásaként a Közös Technikai Titkárság minden egyes Pályázónak hivatalos értesítést küld, melyben tájékoztatást ad a következőkről:
 - határidőig beérkezett-e a pályázat;
 - milyen hivatkozási számot kapott a pályázat;
 - a pályázat megfelelt-e az összes formai és jogosultsági kritériumnak;
 - valamint további szakmai értékelésre kerül-e;
 - amennyiben a pályázat nem kerül tovább szakmai értékelésre, az elutasítás indokait is ismertetik.

A pályázati értékelés második fázisa a pályázatok szakmai szempontú értékelése. A külső szakértők általi szakmai értékeléseket alapul véve a Projekt Kiválasztó Bizottságok 2. ülésükön fogják megvitatni az egyes projekteket, várhatóan 2012. augusztus/szeptemberben. A nyertes pályázatokról és az odaítélt támogatási összegekről a program Közös Monitoring Bizottsága dönt. Az Európai Bizottság által is jóváhagyott végső döntés megszületése 2012. október/novemberében várható.
A támogatási szerződések aláírására terv szerint decembertől kerül sor, melyet követően elindulhat a projektek megvalósítása.


Felkérés a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Stratégiai Környezeti Vizsgálatának társadalmi egyeztetésén való részvételre

tovább »

Információs nap Nyíregyházán - 2014.04.24.

tovább »

SAJTÓKÖZLEMÉNY - Európai Együttműködés Napja 2013

HUSKROUA_Press_Release_EC_Day_HU.pdf tovább »

Hagyományos kézműves mesterséges megismertetése szlovák-magyar-ukrán együttműködésben

A “Friendship - connect the nations” című projekt csatlakozott az Európai Együttműködés Napja elnevezésű rendezvénysorozathoz, melynek keretében 2012.... tovább »

Miniszterelnökség

Ministerstvo výstavby a regionálneho rozvoja SR

Ministerul Dezvoltarii Regionale si Locuintei (MDRL)

Міністерствo економіки України

Széchenyi Programiroda